.

Amíg a munka becsület dolga…..

Nem szégyen a munka, a tanulás végképp nem az

 

 

 

Már sokadszor fordul elő, hogy megállítanak az utcán: „Resch úr, szép, hogy jó tanácsokat ad a sokpénzűeknek, de mit tegyen az, akiknek keveset fizetnek, vagy akik nem találnak munkát?” Kemény a kérdés, de örülök neki. Amikor a pénzügyekről beszélünk, hajlamosak vagyunk csak a kiadási oldalt figyelembe venni. Magyarország gazdasági berendezkedése a kapitalizmus, és a kapitalizmus egyik jelentős tulajdonsága, hogy a bevételeket könnyebb megváltoztatni, mint a kiadási oldalt. A gáz, a villany, a víz, a telefon, az internet, a kábel Tv, a megszokott autó, a cigaretta kiadásain vajon egyszerű csökkenteni? A jövőn meg butaság spórolni, az csak előre vetíti a holnap pénzügyi problémáit.

 

A bevételek növelésén folyamatosan dolgozni kell. A bevétel növelésén dolgozik az az alkalmazott, aki munka után tanfolyamra iskolába jár, képzi magát. A bevételei növelésén dolgozik az a család, aki mellékfoglalkozást vállal, aki kiegészítő jövedelmet keres, és a munkaidejét, az energiáját, és a tudását áldozza fel. Hogy érzi a kedves olvasó: Aki csak „bejár” dolgozni, akinek a fizikai jelenlét képezi a munkát, ő lesz az, akitől a válságban megszabadulnak? Ő lesz az, aki a fizetésemelésben, az előléptetésben lemarad? A vállalkozóink ismerik ezt a folyamatot. Ők ma is a bőrükön érzik, aki arra vár, hogy megkeressék őt egy megbízással, neki volt munkája a konjunktúra alatt, de mi történik, ha a válságban kevesebb a megrendelő?

 

A „szegény” és a „leégett” ember között igen nagy a különbség. A szegény gondolataiban már mélyen rögzült, hogy neki nincs, és nem is lesz pénze, ezt így hiszi, és ez a hite valósággá is válik. Meg sem próbál tenni saját magáért. Szerinte mások, egy felsőbb hatalom, a „vezetők” feladata munkát adni az embereknek. A pártokat, az önkormányzatot, és államot és a vállalkozókat hibáztatják a saját sorsukért. A gondolkodásmód nagy veszélye, hogy az össztársadalmi problémákkal takarja el a saját tehetetlenségét. Megkeseredett emberré válik, aki elfeledte ifjúkori álmait, és vágyait.

 

Kalkuttai Teréz anya azt mondta: „ne várjatok a vezetőkre, tegyétek meg magatok, ember az embernek”. Aki a másokra vár, aki a tömegmegoldásban reménykedik, másra hárítja a felelősséget. Való igaz, hogy az állam, az önkormányzat, a politikusok sokat tehetnének a sárbogárdi térség fellendítéséért, új munkahelyek teremtéséért. Van nekik is tennivalójuk. Vajon aki rájuk vár, ő nem álomvilágban él? Mire felébred, addigra nem a bányászbéka hátsóját bámulja alulról?

 

Ha az egyes embert nézem, azt látom, hogy őt a korábbi döntései juttatták a mai helyzetébe.

Ki dönti el, hány órát ül a TV előtt naponta? Arról ki dönt, milyen álmokat dédelget, hogy a vágyai valóra váltásáért tesz-e valamit? Vannak-e céljai, amikhez vezető utat látja, eltervezte és az eltervezett úton végig megy-e? Van-e belső kényszere? Feladja-e, ha bajban van, leblokkol-e, vagy megragad minden szalmaszálat, és harcol, hogy ne váljon adórabszolgává?

 

Mindenki képes arra, hogy többet keressen, a kérdés, hogy megfizeti-e az árát? Tucatnyi példát találunk itt Sárbogárdon is arra, hogy emberek felnőttként beültek az iskolapadba, érettségit, szakmát, diplomát szereztek. Nem győzném sorolni azokat, akik a saját kezükbe vették a sorsukat, munkát, szakmát, céget, néha családot és országot is váltottak. Aki fizikai erejével, vagy diplomájával nem talál hosszabb időn át munkát, ő nem is akar dolgozni, válogat, és sok esetben kényelmesebb a munkanélküli pénztelenséget választania, mint a fáradtsággal és kompromisszumokkal teli új életet. Különösen igaz ez a diplomásokra, mert ők már bebizonyították, hogy képesek tanulni. Három év alatt, meg lehet tanulni egy szakmát, tanoncként kezdve, és mesterként befejezve. Mennyi idő van még hátra? Ezért érdemes valami újat megtanulni, egy szakmát, amire szükség van, amit jobban megfizetnek?

 

De nem csak a tanulás visz előre, hanem a jellem, és a cél. A legszegényebb rétegekben ritka a magas iskolai végzettségű, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki anyagi biztonságban, és jólétben él, aki tovább koptatta az iskolapadot. Én azt látom, több tucatnyi fiatal vette a kezébe a saját sorsát, és tett szert érettségi és diploma nélkül tisztességes megélhetésre, és teremtett munkahelyet másoknak is. Vajon van olyan szakma, ahol ez egyik ne csúszott volna le, a másik nem emelkedik ki magasan a többiek közül? A cél, és a döntés határozza meg az osztályból, ki lesz tartós munkanélküli, és ki lesz jól kereső szakember.

 

Egy felmérés szerint a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők 86% csinálna valami mást, mert nem elégedett a jövedelmével, a főnökével. A magasabb iskolai végzettségűek, volt vezetők nem szívesen vállalják az újra kezdést. Tudják, ha váltanak, és sokat dolgoznak, képesek lesznek majd többet keresni, de az újrakezdéssel járó jövedelem-, és nem utolsó sorban presztízscsökkenést már nehezen vállalják be. Amíg az újrakezdő eléri a régebbi jövedelemszintjét, egy fekete lyukban van, ennek a hossza csak a rátermettségtől, és a szorgalomtól függ.

 

Válaszolva a cikk elején feltett kérdésre: A munkaerő piac 20 %-a jelenik meg a felszínen, csak minden ötödik álláshely látszik az interneten, az újságokban, vagy a munkaügyi központban. A munkahelyek 80%-a, vagyis 5 új feladatból 4, kapcsolatok, ismeretségek, bizalmi hidak mentén kerül betöltésre, ahol megbízható, szorgalmas és törekvő embereket keresnek. A munkaerő piac paradoxona, hogy szorgalmas törekvő, és megbízható emberekből, akkor is hiány van, amikor a munkaügyi központokban sorok állnak. A Kapcsolati tőke vagyon, váltsa készpénzre.

 

 

Resch Gábor

+36 30 7373508

 

a címadó nóta a fonográftól